2. Fejezet

És igen máris egy új fejezettel érkeztem. Remélem gyarapodnak, majd a feliratkozók és kommentek. Jó olvasást. :)

A lányban lappangott egy kis félelem, de mégis érdeklődve figyelte a fiúkat. Helyesek, meg kell hagyni, gondolta.

A gyomra hirtelen összeugrott a fiúk odaértek. És közelebbről még jobban néztek ki. A barna hajúnak gyönyörű zöld szemei voltak, a másiknak pedig kék, mint az égbolt.

  -  Sziasztok.  -  mondta Acacia, remélve, hogy nem vékonyodik el a hangja a zavarától.

  -  Csá.  -  pukkasztott egyet a rágójával a szőke. Micsoda seggfej, Acacia majdnem kimondta ezt a gondolatát, de inkább magában tartotta, hátha lehet még valami.  -  Dylan vagyok.  -  a fiú hangja olyan volt, mint mikor a nyári eső előtt fúj a szél, lágy és simogató.

  -  Jason.  -  intett a barna hajú fiú. 

A lány gyomra felengedett a szorításból. 

  -  Hát úgy tűnik mi vagyunk a kirekesztettek.  -  próbált humorizálni a barna hajú fiú, Jason.

Acacia mosolygott, a szőke fiúval ellentétben, aki legszívesebben elrohant volna.

  -  Még nem is láttalak itt titeket.  -  mondta a lány, 'csak, hogy legyen valamiről beszélni'.

  -  Én most jöttem.  -  mondta Jason.

  -  Én kilencedik óta ide járok.  -  mosolygott keserűen a szőke fiú.

Acacia úgy érezte megbántotta Dylan-t, bár a fiún ez nem látszott.

  -  Szóval itt vagytok.  -  lépett oda az igazgató, fejét végig magasan tartva. Tudni kell róla, hogy lenézi a diákokat. Főleg az olyanokat, mint Acacia és ezek a fiúk.  -  Pont három! Fantasztikus.  -  nevetett.  -  A tiétek helyi CCS. Holnap menjetek, Abby-t kell keresnetek.  -  mosolygott, majd elment.

A három tini egy emberként sóhajtott föl: 'micsoda bunkó'. Összhangjuk hatására elmosolyodtak. Acacia-nak már volt egy olyan sejtése, hogy jól meglesznek, bár még voltak kétségei.

  -  Lassan mennem kéne...  -  mondta a lány zavartan. Kínosnak érezte bejelenteni, hisz' nem egy partin vannak, ahol nem akarják, hogy elmenjen, mert annyira kedvelik a társaságát.
  -  Merre laksz?  -  kérdezte a szőke fiú. A lány elképedve nézett a fiúra. Nem tudta eldönteni, hogy egy perverz disznóval van e dolga, vagy csak egy kedves srác akarja haza kísérni. Kockázat, jutalom, gondolta.
  -  A Ween Street-en.  -  mondta hanyagul.
  -  Elkísérhetlek?  -  kérdezte a fiú, Acacia habozott, nem találta a szavakat.  -  Akkor elkísérlek.  -  mosolygott a fiú és elindult az ajtó felé, utána pedig a lány.
  -  Persze engem meg se' kérdezzetek, úgy is meg kell még keresnem a húgom!  -  kiabált utánuk Jason.
Tudták, hogy nem haragszik, hangja túl nevetséges volt ahhoz.

A két fiatal némán sétált egy darabig. Míg nem Acacia megtörte a csöndet.
  -  Ugye tudod, hogy én vagyok a csaj akinek az anyja börtönben van, mert kicsinálta a bácsikáját?
  -  Persze.  -  vonta meg a vállat a fiú.
  -  És téged nem zavar?  -  kérdezte Acacia döbbenten.
  -  Ha téged nem zavar, hogy nevelőszülőknél élek.  -  mosolygott a fiú.
Acacia nem értette miért ilyen 'kedves'  vele. Talán tényleg valami perverz kukkoló.
  -  Hogy úgy mondjam sors társak vagyunk.  -  nevetett a lány.
  -  Nem csak mi. Jason is.  -  tette hozzá a fiú.  -  Neki is elég szar.

A vékony, jeges hóréteg ropogott a lábuk alatt, a házak ereszein jégcsapok csillogtak, az út szélén néhol egy - egy hóember állott, néhol pedig kisgyerekek szánkóztak, hógolyóztak. Acacia hirtelen szépnek gondolta a világot. De nem tartott sokáig, iskolai és otthoni sérelmei visszahúzták Őt a földre.
  -  Megjöttünk.  -  állt meg a lány, a fém kerítéses ház előtt.
  -  Akkor, holnap találkozunk.  -  intett a fiú és tovább sétált.
Acacia addig nézett utána, míg teljesen el nem tűnt a fák között. Kétségtelenül vonzódott a fiúhoz, de még magának sem merte bevallani. Félt az érzéseitől. Mindig ez volt a gyenge pontja, még magának is hazudik, arról amit érez. Ez lesz majdan a veszte.

Acacia az esti órákban szokásához híven kiült a teraszra. Bármilyen idő volt Ő este nyolctól, kilencig biztosan ott ült. Ha nagyon hideg volt, mint most pokrócot is vitt magával. Itt mindig át tudta gondolni mi történik vele.
 A növények jó hallgatóság voltak. A hintaszék pedig rendkívül kényelmes. Tökéletes volt sírásra, örömre, nevetésre. Bár Acacia esetében inkább sírásra.

1. Fejezet

Sziasztok, drága leendő olvasók. Remélem elnyeri tetszéseteket a történet. Jó olvasást. :)

zene

Acacia hullámos, barna haja ovális, fehér arcára lógott. Szemeit alig lehetett látni, a fekete, füstös szemhéj festésétől. pedig micsoda szemei voltak. Csodálatos óceán kék. Fekete dzsekijén aranyszín szegecsek csillogtak. Feszes, fekete farmert viselt.

Miközben unottan belebámult a bejárati ajtónál lévő tükörbe, elmosolyodott. Nem az iskola dobta föl, hanem, hogy a téli szünet előtti utolsó nap áll előtte. Amilyen gyorsan mosoly ült az ajkára, olyan gyorsan is tört le. Két hét a szüleivel, karácsonyi cécó, ajándékozás... Majd bezárkózom a szobámba az MP3-mammal és egy jó könyvel, gondolta. 

Kivágta maga előtt az ajtót és már a buszmegálló irányába is fordult.

 Mikor belépett az osztályba, a szokásos állatkert hangulat fogadta. Bőrlabdával dobálózó menő srácok, telefonozó kockák, nevetgélő barbi babák és ott volt még valaki akit azelőtt még nem látott. 

Egy narancssárga pulóverbe öltözött, kalapos lány, rágózott a sarokban. Szőke haja pont a vállát súrolta.

Úgy gondolta talán megegyezik az érték rendje a lányéval, de tévedett. Mikor leült mellé, a hölgy felfuvalkodva pattant föl és a barbik csoportjához csatlakozott.

 Mint a többi, gondolta.

Az osztályfőnök nem sokkal később meg is érkezett. Levágta vastag, zöld mappáját a tanári asztalra, majd megköszörülte torkát, megigazította nyakkendőjét, mintha valami nagy bejelentésre készülne.

  -  Szóval.  -  kezdte  -  A szünetben önkéntes munkára mentek, majd alapítványokhoz.  -  mondta mire hurrogás tört ki a teremben.  -  Na, de gyerekek! Három fős csoportokat kell alkotnotok a nap végéig. Egy órakor gyülekező az aulában és kiosztjuk a teendőket.

Fantasztikus! Tuti nem választ, majd senki, gondolta Acacia. Gyanúja beigazolódott.

Az óra már egy órát ütött, de még mindig nem volt csapata. Egyedül barangolt a suli folyosóján, embereket keresve. De semmi. Senki nem akart vele lenni.

 Az emberek elítélték Őt kinézete, és családja miatt. Na igen a család. Az a dolog az ami miatt leginkább kiközösítették. Hisz' nem könnyű az élet ha az anyád megölte a bácsikád, nemde? 

Vér nem válik vízzé, alapon az emberek félnek Acacia-tól.

A lány lebarangolt a márványköves aulába ( ami nem volt nagy, így jól belehetett látni ), beállt a sarokba.

  -  Okés!  -  szólt bele az igazgató, a pódiumra állított mikrofonba.  -  Akinek még nem sikerült csapot szerezni álljon a jobb sarokba, a többi csapat vonuljon az udvarra. A tanárok, majd eligazítanak.

Acacia pont a jobb sarokban támasztotta a falat, így nem mozdult. Felé viszont két ellentétes irányból, két fiú közeledett. Még sosem látta Őket ezelőtt.

A jobb oldali srácnak, feltupírozott, szőke haja volt. Fekete Nirvana pólót viselt, fekete nadrággal és egy szürke csukával. Alsó ajkában, egy piercing éktelenkedett.

A bal oldalról közeledő zöld kockás inget viselt, lelapított ám mégis kócos, barna hajjal. Farmerja sötét kék volt, cipőjén valami érthetetlen felirattal: 'SUPSAS'

  Bár a lány még nem is sejtette, de ez volt az a sorsdöntő pillanat melynek hatására, egész élete megváltozott.